A második látogatás

A kis herceg visszatérése

                Részlet               

 1.

Egy éve már, hogy útra kelt bolygójáról, melyen magára hagyta a rózsát, a három tűzhányót. Azon a hetedik bolygón sok furcsasággal találkozott, és néhány barátra lelt. Nagyon sokszor eszébe jutott a róka, akit megszelídített, a pilóta - aki a repülőgépét javítgatta a sivatagban...
A B 612-es bolygón, ahol élt, nem változott semmi, csak virágja volt nagyon szomorú, hogy elszökött tőle.
Amikor lépteit újra meghallva felemelte fejét, kinyújtotta szirmait, és mintha mi sem történt volna - így szólt.
- Adj inni...
A kis herceg nagyon meghatódott, hogy a rózsa nem tett szemrehányást neki, amiért ilyen sokáig magára hagyta. Érezte, hogy továbbra is szüksége van rá, a gondoskodására. A virág fölé hajolt, megsimogatta szirmait, leveleit, és sírni kezdett. Az apró könnycseppek végiggurultak arcán, aztán a rózsa mélyvörös szirmaira hullottak.
- Köszönöm, mondta fátyolos hangon a rózsa. Ennél tisztább forrásból nem öntözhettél volna meg...
A kis herceg szipogva felállt és könnyein át rámosolygott a virágra, aki nagyot nyújtózkodott a fényben, és csodás illattal árasztotta el ismét a háznyi kisbolygót. A kis herceg elővette zsebéből a pilóta készítette rajzot. A lyukas oldalú dobozban ott lapult a bárány, a doboz mellett a szájkosár látszott.
A rózsa izgatott lett a papír láttán, és kérdően a kis hercegre nézett.
- Mit hoztál ?
    - Egy dobozt és benne a bárányt.

     - Bárányt? De az megeszi a virágokat ...- mondta rémülten a növény. - Hiába növesztek ellene tüskéket , azok nem védik meg szirmaimat, leveleimet.

     A kis herceg ismét lehajolt a virághoz és megmutatta neki a rajzot a szájkosárról.

     - Ne aggódj, majd feltesszük a fejére ezt, és így ártalmatlan lesz számodra. A szájkosár rácsain át csak a fűszálak és a kigyomlálásra váró majomkenyérfa-hajtások férnek át. Éjszakánként, majd ha leveszem róla a szájkosarat, és szabadon kószálhat, téged megvéd az üvegburád ...

   A virág lassan megnyugodott, és figyelmesen szemlélte a rajzon látható szájkosarat. Egyszer csak csúfondárosan felkacagott.

  - Te ugyancsak ostoba vagy. Mivel fogod felkötni a bárányra a szájkosarat, ha hiányzik róla a bőrszíj?

     A kis herceg erre nagyon szomorú lett. Van egy lyukas oldalú doboza, benne a báránya. De nem engedheti szabadon, hiába van szájkosara, ha nem tudja felcsatolni azt a falánk kis jószág fejére. Egész nap pedig nem tarthatja bura alatt a rózsát báránya kedvéért...

     A virág látta, hogy valami bántja a kis herceget, és azon gondolkodott, hogyan vigasztalhatná meg. De nem jutott semmi okos ötlet eszébe , hát csak ennyit mondott:

    - Milyen volt az utad? Mesélj...!

     A kis herceg előkereste kisszékét, amelyen ülve a naplementékben szokott gyönyörködni, és lehuppanva rá végiggondolta utazása részleteit. Aztán belefogott.

- Az első bolygón találkoztam a minden felett uralkodó, alattvaló nélküli királlyal, aki ésszerű parancsokat osztogatott...

Majd sorra elmesélte, hogyan zajlott le találkozása a benne az egyik csodálóját felismerő hiúval, az iszákosságát szégyellő és emiatt folytonosan vedelő emberrel. A negyedik bolygón a csillagokat is birtokolni akaró és állandóan számlálgató üzletemberrel hozta össze a sors. Aztán az állandóan serénykedő lámpagyújtogatóról mesélt, akinek a bolygóján napi ezernégyszáznegyven napnyugta látható. Majd a geológus került szóba, aki bejegyezte lajstromkönyvébe a kis herceg bolygóját, a három vulkánnal, de füle botját sem mozgatta a rózsa hallatán.
- Miért nem vett engem is lajstromba? - kérdezte a kevély virág . És mi az, hogy múlékony?
- Az, hogy előbb-utóbb megsemmisül, nincs többé - mondta szomorúan a kis herceg és arra gondolt, milyen is lenne bolygója a büszke , négy tüskét növesztő virág illata nélkül.
- Ha ez így van, mondta a rózsa, akkor felesleges minden virág e világon. Hiába ontják illatukat, hiába bontják szirmaikat, hogy szebbé tegyék a pázsitot...
 A kis herceg eltűnődött a rózsa szavain, majd hosszas hallgatás után így szólt:
 - Számomra te mindig a legfontosabb rózsa maradsz a világon, mert annyi időt fordítottam rád. Öntöztelek, ápoltalak, szélfogót tartottam neked a huzat ellen. De mindez nem számít. Minden rózsáról te jutsz majd eszembe. Mert bármilyen múlékony vagy is, bennem akkor is tovább élsz, mindig érezni fogom illatodat, látni fogom a szirmaidon megcsillanó hajnali harmatcseppet... Aztán átölelte a virágot, és újra sírni kezdett.
      

 

2.
 

 

     Sok nap telt el, sorban egymás után. A kis herceg rendbe rakta a bolygóját, kipucolta a három tűzhányót, kigyomlálta az újabb gyanús hajtásokat, és naponta meglocsolta rózsáját, aki nehezen barátkozott meg az elmúlás gondolatával. Túl büszke virág volt ahhoz.

     Még a három tarka szárnyú pillangónak sem tudott igazán örülni, hiába röpködtek naponta körülötte. A kis herceg csak ámult a törékeny kis jószágok csapongó szárnyalásán, olyannyira, hogy még a napnyugta bámulásáról is megfeledkezett. Csak a rózsával nem tudott mit kezdeni ... Az csak búsult egyre, s nem igazán akart szóba állni az aranyhajú kisfiúval, aki hiába próbálta felvidítani a virágot.

      Egy napon egy nagyobb cserje ágai között a kis herceg ezüstösen csillogó, leheletfinom   hálót vett észre. Alaposan szemügyre vette a szabályos rajzolatú képződményt, és ujjával megérintette annak közepét. A háló megremegett, és egyik ághoz futó száláról egy fekete, nyolclábú valami mászott elő.

      - Ki vagy ? - kérdezte a kisfiú.

    - Én a pók vagyok - válaszolta a furcsa szerzet. Aztán így folytatta. - Nehogy tönkretedd ormótlan ujjaiddal mesterművemet ! Mivel fogok akkor vadászni ?  

- Vadászni ? - csodálkozott el a kis herceg. - Mire? A Föld nevű bolygón barátom, a róka mesélt a vadászokról, akiknek puskája van, akiktől félt, és akik csütörtökönként táncolni mentek a lányokkal. Ilyenkor a róka szabadon vadászhatott a tyúkokra.

       - Legyekre és egyéb bogarakra vadászok - válaszolta a pók. - Mindent megfogok, ha gyengébb a hálómnál...

- De hát itt nincsenek bogarak - kiáltott fel a kis herceg. - Csak lepkék...

       - Nekem egyre megy - válaszolta a pók, és eligazgatta hálója szálait.

 A kisfiú gondterhelten sietett a rózsához , hogy elmondja, mit talált. A virág eleinte közönyösen hallgatta a pókról szóló beszámolót. Ám amikor a kis herceg a lepkéket is veszélyeztető hálóról és a pók csáprágóiról beszélt, a virág szirmai haragos vörösre váltottak.

- Mit képzel ez a sokszemű, soklábú. Hát ezért viseltem el türelmesen a hernyók zaklatásait, ezért vártam izgatottan a lepkék könnyed röptének látványára? Zavard el! - szólt parancsoló hangon a kis hercegre.

    Az tanácstalanul nézett az izgatott virágra, majd elnézett a cserje felé, amelynek ágai közé díszes hálót szőtt a pók.

Aztán fogta magát, és a növényhez ballagott és határozott mozdulattal lesöpörte a vékony szálakból szőtt rovarcsapdát.

 - Ne haragudj, szólt a pókhoz, aki rémülten ereszkedett le a potrohából engedett utolsó szálon egy levél menedékébe. A rózsám fontos nekem, neki meg fontosak a lepkék...
- De hát mivel fogok vadászni? - kérdezte a pók. - Ha nem fogok valamit naponta a hálómmal, éhen halok.
A kis herceg megvakarta szőke fejét és így szólt.                                     

 

- A virág burájával megpróbálok neked fogni napközben valamilyen bogarat. Bár nem tudom, vannak-e egyáltalán ezen a bolygón olyanok. Ahogy tyúkok sincsenek, pedig földi barátom a róka nagyon szereti őket. Ezért is kergetik oly gyakran a vadászok...  
- Azok is hálót szőnek és úgy vadásznak ?  - kérdezte a pók. - Mert akkor a rokonaim ... 

 

A kis herceg erre felkacagott, hogy minden szövési tudománya ellenére milyen buta is a pók.

Aki a távoli Földön ebben a pillanatban az égre nézett, nem láthatott mást, csak sokmilliónyi, csilingelve kacagó csillagot.

 

    ................................................              21.            ...................................

 
     A kóbor kutya elöl loholt a néptelen külváros utcáin. A kis herceg alig győzte szusszal, hogy lépést tarthasson vele. Egy lakótelep szélén az eb lassított, majd megállt az egyik ház bejáratánál, és két lábra állva az ajtónak támaszkodott. Az lassan kinyílt. A kisfiú most járt először egymásra rakott házban , ahol lépcső kötötte össze az egymás feletti szinteket. A kutya  lassan ment felfelé , végül megállt egy ajtó előtt. Most nem beszélt, s a kis herceg is jobbnak látta csendben maradni.  Az eb fejével az ajtó felé biccentett, aztán oldalával nekiugrott. Majd , mint aki jól végezte dolgát, lerohant a lépcsőn.
Kisvártatva az ajtó kinyílt, és a kis herceg előtt ott állt egy tízévesforma, szőke hajú kislány.
- Szia! Engem keresel?
- Rajzolj nekem bőrszíjat - mondta a kisfiú.
A kislány értetlenül bámult rá, azután  körülnézett. Látva, hogy nem fenyegeti semmiféle veszély, intett a kis hercegnek, hogy kövesse.  A lakás biztonságát érezve megszólalt.
- Azt hittem, az elveszett ... Félbehagyva a mondatot, végigsimított haja aranyszínű zuhatagán.  - Nos , miben segíthetek?
- Légy szíves, rajzolj a szájkosárhoz bőrszíjat! Különben nem engedhetem szabadon a bárányomat a dobozból. Ha meg szabadon engedném, lelegelné a rózsámat, akit éjszakánként ezért bura alatt kellene tartanom...
- Szóval ennyire fontos neked a dolog?
      - Ezért jöttem a Földre...
      - A Földre? - kérdezte a kislány, aztán tetőtől-talpig alaposan végigmérte a kis herceget, s nem szólt többet.
      A kis herceg előszedte zsebéből a pilóta rajzát. A papírlapon egy lyukacsos doboz volt látható, mellette egy szájkosár.
     - Ebben van a bárányod ? Ideje lenne kiengedni  - és egy másik lapot szedett elő, majd fürgén rajzolni kezdett. A kisfiú csak bámulta, ahogy a  hullámvonalakból a nagy fehérségen egyszer csak kirajzolódott egy felhő, aztán hozzákapcsolódott egy másik kisebb. Néhány perc múlva kész volt a bárány. A rajzot sokáig bámulta a kis herceg, aztán elmosolyodott.
       - Pont ilyennek képzeltem! Nem beteg, nem öreg, nem kos...
      A kislány ezután egy új szájkosár rajzolásába kezdett. A vonalakból leginkább egy elnyújtott pókhálóhoz hasonlító valami  bontakozott ki. Aztán  nyitott végére felkerült a két részből álló széles bőrszíj . Az egyik felén a csat, a másikon jó sok lyuk látszott.
     - Azért rajzoltam annyi lyukat, hogy  beállíthasd majd a  bárány fején a szájkosarat. Ne szorítsa nyakát a szíj, vagy ne essen le róla...
    - Ne haragudj,  - szólalt meg váratlanul a kisfiú. Elfelejtettem valamit. Van egy pókom is, akinek valamiféle bogár kellene, hogy ne egye meg a lepkéimet, akik meg a virágomnak nagyon fontosak...
    - Bogarak kellenének egy póknak? - húzta fel szemöldökét a kislány. A pókok szeretik a legyeket - mondta és a sok könyv közül leemelt a polcról egy vastagabbat. Hosszasan keresgélt benne, aztán az egyik oldalon megállt.
    - Nézd csak... mutatta a képeket a kis hercegnek. - Ezek a legyek, válassz közülük. A kis herceg sokáig nézegette a rovarokat ábrázoló képeket, aztán rábökött egyikre.
    - Ez a feje mögött zöld színű, hátul fekete-sárga csíkos jó lesz. Illik a fűhöz és illik a pókhoz is...
    - Közönséges zengőlégy - olvasta a kislány. Jól választottál. Ez a légy segít a rózsádnak is, elpusztítja apró kártevőit, és  biztosan megfelel a pókodnak is, mert nem szakítja el  hálóját. S keze újra sebesen mozogni kezdett a papír felett. Kisvártatva újabb kész rajzot nyújtott át a kis hercegnek. 
    - Nagyon jó lesz, köszönöm a fáradozásodat - hálálkodott a kisfiú, és alaposabban körülnézett, miután zsebre tette a négy rajzot. A szobában még sok alkotás hevert szerteszéjjel. Az egyiken három alakot és egy furcsa alakú fát látott. Felemelte, majd hosszasan nézegette...
     - Szép ez a rajz, de úgy érzem szomorú. Mintha hiányozna róla valaki... Ez itt te vagy? - mutatott a rajzlap egyik szélén álló személyre.
     - Aha, ez én vagyok... Az ott középen az anyukám, a másik oldalon pedig a nővérem. Ez a mi karácsonyunk...
- Karácsony? - csodálkozott el a kisfiú.
     - De butuska vagy, hogy még azt sem tudod, mi az a karácsony  - kuncogott a kislány. Majd így folytatta: - A szeretet ünnepe, amikor feldíszítjük a fenyőfát, és megajándékozzuk egymást valamivel... 
      - Nem értem - mondta a kis herceg. Minek az ajándék, ha a szeretet a legszebb dísz, és azzal nem a fát, a szívünket kell felöltöztetni... Akkor az én bolygómon mindig karácsony van, mert én szeretem a rózsámat, fontos számomra a bárányom, a pókom, a vulkánok, a lepkék. Mindegyiküket szeretem valamiért...
A kislány  hosszasan elgondolkodott a hallottakon,  majd szomorúan bólintott . - Igazad lehet. Jó lehet olyan helyen lakni, ahol mindenkit szerethet az ember, és ezt kapja viszonzásul is...
      - Amikor először itt jártam, nem ismertem senkit. Aztán barátom lett a pilóta, a róka, a kígyó. Most a skorpióval találkoztam először. Ismét igazi barátra leltem a koldusban, az íróban, a kóbor kutyában és most...  Neked nincs barátod? - szegezte a kérdést a kislánynak.
      - Nincs, felelte ő, és elkomorodott. - Tudod nehezen viselik el a többiek, hogyha olyan valakivel találkoznak, aki többet tud, többet akar , mint ők. Ha szükségük van rám, elviselnek - egyébként meg kiközösítenek. Nagyon nehéz  igazi barátot találni, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok... hibáimmal és értékeimmel együtt...
    - Sok furcsa fölnőttel találkoztam - mondta a kis herceg. - Közöttük is ritka, aki jó, aki képes a szívével látni, meglátja az arc mögötti lényeget. Érdek nélkül tud gyönyörködni abban, ami szép, és képes mindenét megosztani azzal , aki fontos számára... Akadtak néhányan ilyenek. Igaz egyikük nevét sem tudom. Egyedül egy kutya kért meg, hogy nevezzem el, de annyira tetszett a korábbi neve, így nem volt szívem változtatni rajta.
- Mi volt a kutya neve? - kérdezte izgatottan a kislány.
- Bóci - felelte a kisfiú, -azért szökött el korábbi gazdáitól, mert attól félt, hogy az anyukának és két kislányának nem jut miatta ennivalóra...
      - Bóci... - ismételte suttogva a kislány, és kicsordultak a könnyei.  Majd szipogva kérdezte:  - Ő vezetett ide, ő zörgött az ajtón? Ugye ő volt? Hol vaaan? 
- Igen, vele jöttem, felelte elszoruló torokkal a kis herceg. Elszaladt, miután bezörgött az ajtón. 
Ahogy nézte a könnyben úszó szemű, szőke kislányt - rájött, semmilyen fontosabb dolog nincs a világon, minthogy megvigasztalja őt. Számára ugyanolyan fontos volt a kutyája, mint neki a rózsája...
- Megkeresem, és visszahozom neked Bócit. Nem lehet túl messze - mondta, és megsimogatta a kislány haját. Az abbahagyta a pityergést, és könnyes arcát beragyogta reménykedő mosolya.
- Tényleg segíteni tudsz ?
A kis herceg bólintott, aztán így szólt.
     - Olyan vagy most , mint a felhő mögül előbújó napsugár ,mely melengetni kezdi az eső utáni rétet... Bocsáss meg, amiért elszomorítottalak. Még a nevedet sem mondtad meg...   
- Napsugárnak hívnak - suttogta a kislány, és elpirult.
     - Engem meg kis hercegnek  - mutatkozott be a kisfiú, és
szokatlan melegség járta át szívét. Eszébe jutottak a bolygóján látott naplementék, a sivatag fölé boruló éjszaka, a tenger morajlása, a rózsája mélyvörös színe... Sokára szólalt meg ismét.
- Hunyd be a szemed, és nyújts ki a tenyeredet  - mondta a kislánynak.  - A virágomat nem hozhattam magammal, mert elpusztult volna. Hát képzelj el egy rózsát, amit most neked adok. Ültesd el magadban, ápolgasd, gyönyörködj benne, érezd az illatát!
- Gyönyörű a virágod, válaszolta csukott szemmel a kislány. Tenyerét összezárta, mintha valóban fogná a rózsát, majd az orrához emelte, és így folytatta. - Csodás illata van  - és jó nagyot szippantott a levegőből. Aztán kezét a szívére helyezte, és így folytatta. - Most pedig elültetem, itt lesz a legjobb helyen...
        A nyitott ablakon  át enyhe fuvallat szökött be a szobába , megcibálva a függönyöket. A következő pillanatban rózsaillat  töltötte meg a helyiséget...
 
*
 
     A kis herceg kézen fogta a kislányt és levezette a ház elé.
      Alaposan körülnéztek, de a kutyát sehol nem látták. Megindultak a lakótelep széle felé és kórusban kiabálták:
      - Bóciiii....
Az egyik bokor alsó ágai megmozdultak, előbújt alóla a keresett eb. Amikor meglátta a kislányt - ő meg a kutyát, mindketten futni kezdtek. Aztán majdnem félúton találkozva a kutya örömében feldöntötte a szőke hajú lánykát , az meg ölelgette, simogatta megkerült kutyáját, és felkacagott. Nevetése olyan volt, mint ahogy a csengettyűk szólnak . Olyan volt ez  a fülnek, mint a kút vize a szívnek a sivatagban. Belülről áradó, tisztán zengő zene. Szomjazik rá az ember, és igazi ajándék, ha rátalál. Ilyenkor ünneplőbe öltözik a lélek is...